Ma már nem nagy kunszt fotózni, a kérdés viszont, hogy mit nevezünk művészi fotózásnak már sokkal jobban megosztja a rajongókat.
Már a legolcsóbb mobiltelefonnal is tudunk olyan fotókat készíteni, ami tetszetős lehet, egy vagány filterrel megbolondítva pedig be is zsebelhetjük a megfelelő mennyiségű Facebook vagy Insta lájkokat. Természetesen ettől még beszélhetünk művészi fotózásról, ugyanakkor a tény mellett sem mehetünk el, hogy egyik-másik okostelefon már technikailag is közel DSLR minőségű képeket készít.
A művészi fotó elsősorban a fotós szemétől lesz művészi, ám itt is többféle szintről beszélhetünk, ami művészivé teszi a fotózást:
- egy elkapott, megismételhetetlen pillanattól,
- egy tökéletesen beállított modelltől,
- egy tökéletesre csiszolt elrendezéstől,
- aranymetszés harmóniájától,
- az egyszerűségtől,
- a kevesebb több elvétől, pl. kevés szín,
- a képen megjelenő embertő vagy az ember látható hiányától,
- hangulattól.
De semmiképp sem a ráhelyezett filterektől vagy attól, ha egy színes képet fekete-fehérre váltunk, csak és kizárólag a fotón megjelenő emberek és tárgyak összhangjától. A szögek és formák szépségeitől, az arc redőitől, a mosoly hangulatától, a képi világ érzelmétől, a színek egységétől.
Attól, ha az embert megnyugtatja a művészi fotó, nem pedig felzaklatja, ha gondolkodásra serkenti vagy épp ellenkezőleg, egyszerűen a kép megfigyelése segít kiüresíteni az agyat.
Amikor a művészi fotózással ezt elérjük, elmondhatjuk, hogy igen, átadtunk valamit abból a fénylenyomatból, amik vagyunk, ami körülvesz bennünket.
Más és más elgondolással fotózunk különböző helyzetekben, másképp komponáljuk meg a fejünkben már megjelenő fotót, függ aktuális hangulatunktól.
A művészi fotózás különféle műfajaiban más és más szemlélettel alkotunk, más az ars poetica-ja annak, aki csak portréfotózásban tudja magát kifejezni, de teljesen más annak, aki a természetfotózás világát éli.